Mia

megint megteszem, hogy miért, na azt nem tudom, de kipróbálom, milyen írni itt, a freeblogon, de amíg betölti, látom, hogy nem lesz ez így jó...

próba. hogy megy-e innen. na. most adunk az explorer meg én egy esélyt a free. blognak. próbálunk linkelni is. de mivel a freeblog nekem még mindig nem úgy működik, ahogyan kéne: miaswords.blogspot.com.

tudom, biztos én csinálok valamit rosszul, de én ide nem tudok írni. nem enged színezni, formázni, linkelni, ez nem picit béta, és lassan fél éve. maradok a miaswords.blogspot.com-on. kösz.

költöztem. remélem csak átmenetileg. de ez nekem nem megy. hogy órákat kell várnom arra, hogy írhassak, és akkor az is egybefolyik, mert még sortörés sincs. mivel linkelni sem tudok, ezért így: http://miaswords.blogspot.com/. itt vagyok jelenleg. mondanám, hogy meow. és hogy sicc. meg cicc.. de ennyi.

ha valakit esetleg rajtam kívül zavar, hogy nincs sortörés, nincs kihagyás a nem összetartozó mondatok között az előző bejegyzésben, az írjon az ának, hogy most már kezdek kiborulni. már sortörni sem tudok. költöznék én, persze, de szeretem ezt a blogot, szeretem ezt a sablont. van benne pár óra munkám. hagyjuk. nem idegeskedem. á. csak elveszi az ember örömét az írástól. most gondolj bele, hogy ha csak ez lenne nekem. az egyetlen örömöm. mert volt ilyen napom. szerencsére nem mostanában. de akkor is. tippeket várom, hova költözzek. dani meg frissen pattogatott vajas kukoricát eszik a kanapén, és hideg heinekent iszik hozzá. -tudod, én meg norbi. mármint ápdéjtelek.- és márival nézik a meccset. én meg owenen és backhemen kívül kiszúrtam még egy jó pasit az angol válogatottban. heh. ennyi nekem a foci.

-jó. az ott a kolleganőd melletted, akiről meséltél. de ki az a másik lány a képen? az a sötétebb hajú.. -az? a rúzsa magdi. -jó. nem néztem a megasztárt. (::: az interjút végre megírtam, feltettem a felületre, és megköszöntem ::neki::, hogy nem illesztettük be az interjú közben készült képeket. mert rajta vagyok, és szerintem az nem olyan vicces. a ::neki:: azért ::így:: van írva, mert nem haszánálhatok dőltbetűt. pedig nem olyan neki. hanem más. nem publikus. elég gyakran eszembejut az alley mcbeal. nem csak azért, mert egyre jobban szeretem ezeket a részeket, és mári hangja miatt, hanem mert a munkahelyen nekünk is koedukált a mosdónk. ez kevésbé tűnik viccesnek, mint a sorozatban. de lehet szinkronpisilni pasikkal. legalábbis egyszerre eggyel mindenképpen. így történt, hogy mikor kezetmostam, lépett be mögém egyik kedves hímnemű kollegám, én pedig gyorsan meg akartam nyugtatni, hogy nem fogom kihallgatni, ahogy pisil; amint kezet töröltem, már megyek is. ezt sikerült elég fura hangsúllyal, egyszerűsítve kiejtenem a számon. -nem fogom hallgatni ahogy pisilsz. fura arcot vágott, és zavarban, picit sértődötten, mint aki kikéri magának, közölte: -nem is akarom. csak kezetmosni jöttem. na. például őt nagyon bírom.

pedig grafomán vagyok. hm. mindegy. dolgozom. nem. nem most. hanem amúgy. és ma is hatig voltam benn, de nem baj. egyáltalán nem zavar, nincs magánéletem. (:: ugyebár. addig sem filózom vinszeken, sem másokon. mert vinszen kívül mondjuk nincs is miről. nem kezdek el olyanokon agyalni, hogy magányos vagyok-e, vagy leszek-e szerelmes még, vagy miért alakultak így a dolgok az utóbbi időben, nem gondolkodom olyanokon, hogy igent mondjak-e ottalvásra, vagy randira. ha épp jobb kedvemben vagyok, úgyis igent mondok, de nem érdekel most mások lelkiélete. az enyém sem. szeretem a munkám, percet sincs időm unatkozni, jó a hangulat, és még zenét is hallgatgatok fülessel néha szerkesztés közben. és gian megnevettet, tegnap subwayben isteni szendvicset tömtünk magunkba, aztán ebédszünet végén visszakísért, mint múlt héten aznap, meg azelőtti nap, pont van időnk elszívni egy cigit, mire visszaérünk, a kapuhoz kísér, nézünk egymásra, a szokásos mosollyal, és elindulok. csak nem hazafelé, nem a lépcsőházba, hanem a munkahelyemre. be. aztán néha emailezünk még, vagy írunk, vagy csak összefutunk véletlenül este hatkor is a sarkon, holott mindketten ötig dolgozunk hivatalosan, és én sietek a busz után, ő a móriczra, és csak puszit adunk. aztán felhív, és beszélünk, és megnevettet. és én is őt. szeretem az ilyen barátságot. szeretem, hogy közel van hozzám.

nem kicsit voltam tegnap ideges. olyan felbaszta az agyam a freeblog periódusom volt, mert nem, hogy zenét linkelni nem engedett, de be sem engedett, írni sem tudtam. most meg nincs semmi formázásra alkalmas funkció. hagyjuk már. kezdek ideges lenni. tudom, örülnöm kéne, hogy egyáltalán írni tudok. márha. nem. nem marha, hanem már ha. és egybeírtammintsokmindent. mert biztos nehéz felfogni, de hiányzik, hogy leüljek nap végén a gépemhez, a monitorom elé, és zenehallgatás vagy háttértévézés közben postoljak. megírjam, ami eszembejut, ami foglalkoztat, ami történt. mert lenne mit, csak mire elborul az agyam attól, hogy nem működik a freeblog, már elmegy minden ihletszerűm, mint most is. már fogalmazni sem tudok. mert ideges vagyok. a. miszter a. légyszi add vissza, hogy írhassak. köszönöm. egy a sokból.

feltölteném én, de nem engedi. se képet, se ezt:: fort minor:: where'd you go. pedig jelenleg ez ölel át, kúszik a bőröm alá, a zongora legalábbis mindenképpen. nem. nem csak a zongora. az egész. mert olyan. kicsit megint elkábultam, hagytam, hogy levegyen a lábamról, elvegye az eszem a józan gondolkodás, a nosztalgiával, illúzióval, lehetetlen álmokkal megboldondított realitás, mert realizmus az is, hogy felfedezed, az álomvilág álomvilág marad, bármennyire is kapod a mosolyadagokat, hiába emel fel néhány nevetés, néhány érintés, néhány szó, mert ami neked kell, azt nem kapod meg most sem.

mert te mindig túl sokat akarsz. mégsem. csak egyszerűen mindig azt akarod, ami nem lehet a tiéd. elmész emberek mellett, hol légiesen lépkedve, hol ütemre, keményen taposol át az érzéseiken, már szkeptikus vagy mindenkivel, elszalasztasz esélyeket, csak mert neked megint az kell, ami nem lehet a tiéd. körülötted állnak, nincsenek kevesen, de te levegőnek nézed őket, mert csak azt az egyet látod. hát akkor kábulj el, és szenvedj hülye. 

nem hiúságból tartom ezt a tükröt a kezemben. csak jó magamban beszélni.

azt pedig el is felejtettem, hogy ma grillpartyzunk mónnál. mert most kukus is itthon, és meg tudjuk együtt is ünnepelni a múltheti szülinapunkat. igen. egy napon születtünk. ő az ikertestvérem, mondtam is neki, csak két évet vártam még, mire kijöttem és egyáltalán nem hasonlítunk, de amúgy ikertetvérem ő. bizony. 

reggel pedig felébredtem- korábban, mint kellett volna, de mostanában ez van, ha iszom -tudom, ne igyál akkor-, forgolódtam, ettem egy quarelint, megittam fél liter vizet, és valahogyan rátaláltam snoopy-ra is. kiskoromban eléggé feszélyezett, hogy rajtam kívül mindenki tudja, mi/ki az a sznupi, csak én nem láttam még egy részt sem, ennek ellenére előszeretettel rajzoltam meg sznupit újra és újra -ahogy sok más mesefigurát is, a mai napig. tudtam, hogy van neki egy kis sárga izéje, ami amúgy mi? tudja valaki? tehát másnaposan a viasatra kapcsoltam az ágyban fetrengve, és azzal kellett szembesülnöm, hogy gyermekkorom óta sem megismert sznupi sört iszik egy francia kocsmában, és utána büfög egyet. megnyugodtam, hogy nem maradtam le semmiről. 

 

szólj, ha mégis.  

hát. igen. új bejegyzést csak a főoldalról enged írni, a rögtönklikkes verzióval. innen bentről nem megy. pff. de biztos jobb minden, csak még nem látom. ühüm.

tegnap reggel nyolckor kitettem a lábam a lakásból, és hajnali kettőkor tettem be újra. a lábam mármint.

közben pedig sok minden történt, dolgoztam -nagyon sokat-, picit sikerült is egy pillanatra majdnem kiborulnom, sikerült délben ennem először és utoljára, de azt legalább gian társaságában, sikerült hat előtt tíz perccel elszabadulnom, de mindezt úgy, hogy a rúzsa magdi interjú cikké konvertálásához hozzákezdeni sem volt időm. voltam boniésklájdban egy olyan pasival, akire jobban illik a fiú szó, úgyhogy akkor fiúval, akit a bizonyos oldalról ismertem meg (feketeszemű után végül ő is megszerezte azt a privilégiumot, hogy találkozom vele élőben, így hónapnyi levelezés után). a harmadik fehérbornál jöttem rá, hogy nem ettem, csak délben, de már késő volt, az update-nek ez az egyik hátulütője, hogy étteremben nem igazán kap az ember olyat, amit ehetne. úgyhogy jóllaktam a borral. ő pedig evett, én nem haragudtam, nem feszengtem, öt perc után már a szexről beszélgettünk, mert mi másról, bár ő még az átlagnál is szexcentrikusabb gondolkodásmódot mondhat magáénak, de ez nem zavar. nem akarok tőle semmit, ezt a találkozó előtt is kijtettem, akkor sem hitte el szerintem, és most sem, miután hagytam, hogy megcsókoljon, feltegyen a korlát-padkakőre -az erzsébet híd budai hídfőjéhez közel eső lépcső tetejénél, ahová az eső elől menekültünk-, magáhozhúzzon, érintsen, és a nyakambafúrja az orrát.

pedig komolyan gondoltam akkor is, és gondolom most is, hogy csak barátok leszünk, mert. éhgyomorra három pohár bor még nem veszélyes, a három bacardi breezer ráadásnak viszont már igen.

mert jófej, megnevettet, magabiztos, sármos, gyönyörű barna szemei vannak, érzéki szája, finom illata, kellemes hangja, egy szóval: jópasi. de. amellett, hogy intelligens, humoros, és érdekes, nem fogott meg. azt hiszem ennyi.

romkertben mac pedig örült nekem. nem tudom srácnak mennyire, petinek milyen információforrás londonba mac, de mindegy. az eső esett, és nem józanodtam ki.

na én jól lemaradtam erről az új szerkesztőről, előbb olvastam többeknél, hogy változás történt, minthogy idekeveredtem volna. akkor most leírom, hogy nekem sem tetszik, pedig tűzrókával csinálom, de lefagyogat, és most épp írni sem nagyon enged, mert közben tölti be magát az oldal. jujjdeizgi. fasza. mindegy. amíg írni tudok bele, és az meg is jelenik, és nem változik az oldalamon semmi, addig nincs harag.

please, lock me away, and don't allow the day, here inside, where i hide with my loneliness. ezt énekelgetem vonda shepard kíséretében. megengedtem neki pontosabban, hogy beleénekeljen. mert én iszonyú jószívű is vagyok. és nem azért éneklem ezt a dalt, mert magányos vagyok, mert nem érzem magam magányosnak, csak hát végülis az vagyok. nem. nem érzem magam annak. pedig valószínűleg az vagyok.

interjút csinálhattam rúzsa magdival, és elmondhatom, hogy élmény volt. kedves, közvetlen, érett nő. és nagyon fáradt. (:: most én is ahhoz, hogy másról írjak, de egy infoval gazdagabbak lesznek az olvasók majd, csak még meg kell írnom holnap a cikket a hanganyagból.

varga ferivel pedig chat-interjúztunk, mellettem üldögélt, és ő még nagyobb élmény volt. tündéri, és humoros. eléggé fáradtak voltunk, és eléggé sokat nevettünk. elég sok mindenen. (:::: imádnivaló pasi. csapatmunka volt. élveztem. és tényleg kedves, mert pi-nek külön videofelvételt készítettem a telómmal, és szó nélkül benne volt. pi ugyanis odavan érte..

most én nagyon fáradt vagyok. élmény és eseménydús nap volt a mai. annyi biztos.

azért az igazán jó érzés, hogy az asztalomon van a felbontott toffifee, érzem a karamell és csoki illatát a félig a csokikra boruló celofán alól, csiklandozza az orromat, és eszembe sem jut, hogy egyek. régen este mindig nassoltam valamit, de ma van egy hónapja, hogy délig maximum valamit. és nem hiányzik. néha. igen. néha nehéz.

ma viszont hosszú idő után újra duplasajtburgert ettem, és sült krumplit ropogtattam hozzá. dézsávü. dél előtt megtehetem. de nem csak emiatt volt "dézsávü". hanem mert giannel ültünk a mekiben. és jó volt. az ebédszünetet együtt ütöttük el, és még szívesen beszélgettünk volna tovább is, csak hát vissza kellett mennem. nem tudom, milyen a viszonyunk. nem is szeretném fejtegetni, jó látni, megnevettet. én is őt, majdnem megfullad, miközben kortyol a maradék üdítőjéből az utcán. engem kishíján leszart egy madár, de ez mellékes.

nemrég értem haza. eddig benn voltam, és azt leszámítva, hogy nagyon fáradt vagyok, isteni nap volt. hajtós, de nagyon jó. viszont a körtékkel nem laktam jól.

most van az, hogy bevérzett a szemem. mint a régi szép időkben a könyvtárban. reggelre elmúlik. jay. gian. levelek. ezt csak úgy lábjegyzetként.
hogy gondolok-e még vinszre? nem. csak véletlenül írtam le a nevét. azt hiszem jobb, ha elteszem magam holnapra.

szeretem ezt a kellemes fáradtságot, azt jelenti, hogy nem pazarlom a napot, de azt is jelenti, hogy a héten még nem volt időm elmenni edzeni. na szép mondhatom.. majd pénteken.

holnap estig benn leszek, két interjú is kilátásban, készülök, utánajárok mindennek, nagyon jó dolgok ezek pluszban, mert nem ez a fő tevékenységi köröm, de jó. még mindig jól érzem magam benn, egyre jobban kedvelem a csapatot. és egyre fáradtabb vagyok. tegnap tizenegy után valamivel úgy zuhantam álomba, mint egy kisgyerek egy egésznapos vidámpark, állatkert plusz kirándulás után. norbit még könnyebb betartani, mint amikor itthon dolgoztam. délig ebédelünk benn, aztán legközelebb akkor eszem, mikor hazaérek. gyümölcsöt, salátát, vagy túrót -mert azt szeretem- vagy akármit. amit lehet persze, azok közül.  egyik munkatársam pedig egy szemmel látható bizonyíték  -mármint az első, akivel élőben találkoztam- az update-re. mintegy ötven kilót fogyott. nem is gondoltam, amikor először találkoztunk, hogy volt valaha kövér.

mondjuk ha én ennyit fogynék, már mínuszban lennék, azaz persze arányok, meg miegymás, de hát a lényeg, hogy minden elismerésem az övé. sapilengetés. azaz le a kalappal. és pasi. for sure.

egy forró fürdő és egy masszír rámférne, de marad az anyaggyűjtés...

ó. hát azért az milyen, hogy..

.. amikor a verőfényes, füllesztő meleg szellős reggelen sétálok, és már csak be kell fordulnom a sarkon, hogy a munkahelyemen legyek, és bámulok ki fáradt, de vidám szemekkel a napszemüvegem lilás üveglapjai mögül, akkor hirtelen felfedezek valakit, és látom, hogy ő is megdöbben, és a régen jól ismert mosolyt nem tudjuk visszafojtani, az arckifejezésünk ugyanolyan, mint akkor, és nem csak..mint akkor, hanem ugyanolyan, mert átvettük akkor egymás vonásait, mimikáját, mosolyát, szemöldökráncolását, intonációját, és ezek most feltörnek, visszatérnek, nem tagadhatjuk le, csak állunk, és mintha nem is telt volna el két hónap, megint tudunk beszélgetni, a közös szavainkkal, és megnevettet, amikor felhív? közel van egymáshoz a munkahelyünk. úgyhogy majd jól együtt ebédelünk valamikor.

azt pedig totálisan igyekszem figyelmen kívül hagyni, amikor azt írja, már egyedülálló. egy ideje. mert sajnálom, persze, kit áltatok. nem sajnálom, nem akarom tudni a részleteket, nem szurkolok, hogy kibéküljenek, de nem szurkolok annak sem, hogy ne. mert mi már elengedtük a sirályokat. még a jégtáblán üldögéltek, aztán az olvadó táblákon.. elrepültek. és már/még mindig csak barátok lehetünk. ha azok igen egyáltalán.

picsulás. ez lenne a címe, de nem, mert mondom, hogy a freeblog engem nem szeret most, címet sem enged adni. sebaj. pedig most adtam volna.

a mai nap még fárasztóbb volt, mint a tegnapi. de szeretem. csak utána még eljuttattam magam árkádba, és vettem magamnak fekete, fehér, szürke, és khaki színű trikókat. nem, nem így hívom őket, tényleg olyan trikósak. trikók. zarában. egy részüket, és suttogva felhívtam greget a próbafülkéből, hogy ugyan most épp nincs benn, de árulja el, hogy nincs-e valami kedvezménye, mint alkalmazott. de nincs. még a főnöknek sincs. ez a zara. na. de nem is volt drága.

és vettem apró betű ezüst fülbevalókat, még egy piercinget, és iszonyúan kielégítettem a "dolgaim" igényemet, amit már egy ideje nem kényeztettem el. múlt héten pedig etalon válltáskát is vettem, végre nem voltam barom, és azt vettem meg, amelyiken először akadta meg a tekintetem. a fekete sokzsebeset. mindig nevettem menicen, amikor havonta új cipője lett, ott sorakoztak már az előszobában, a cipős szekrényben a tisza, converse, adidas cipők, levis csizmák, pántos szandálok, scholl papucsok. nekem mindig csak egy kedvenc cipőm volt (van is), időszakosan, amibe beleszerettem, és addig nyúztam, amíg nem találtam meg méltó utódját. mostanában viszont rájöttem, ha menic cipőmániás, akkor én "táskamán" vagyok.

egyébként pedig megint etnies cipőt szeretnék.